2014. január 13., hétfő

Norvég Civil Támogatási Alap közepes és kisprojektek támogatása 2014

Határidő: 2014. február 27. 18.00 óra
Kiíró:
Az Ökotárs Alapítvány az Autonómia Alapítvánnyal, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvánnyal és a Kárpátok Alapítvány-Magyarországgal közösen pályázatot hirdet magyar civil szervezetek számára az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap keretében. 
Pályázat célja:
Az Alap átfogó célja, hogy segítse a magyarországi civil társadalom fejlődését, valamint erősítse részvételüket a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a fenntartható fejlődés alakításában. 
Pályázók köre:
A pályázatra olyan - Magyarországon bejegyzett - civil szervezetek (egyesületek, alapítványok és szociális szövetkezetek) jelentkezhetnek, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek: 
önkéntes alapon szerveződő, közcélú, nem haszonszerzés céljából alakult nonprofit szervezetek, amelyek függetlenek a helyi, regionális és központi kormányzattól, közintézményektől, köztestületektől, politikai pártoktól, valamint for-profit szervezetektől. 
Az egyházi intézmények és politikai pártok nem tekinthetők civil szervezetnek.
Egy szervezet főpályázóként összesen egy pályázatot nyújthat be a felhívásra, és ezen kívül egy pályázatban szerepelhet partnerként.

Pályázat tartalma:
Pályázatot benyújtani közepes (20.000-70.000 euró) és kisprojekt (1500-20 000 euró) kategóriában lehet a következő területeken: 
- A terület: demokrácia és emberi jogok;
- B terület: női jogok és esélyegyenlőség;
- C terület: közösség- és szervezetfejlesztés;
- D terület: ifjúsági- és gyermekügyek;
- E terület: környezetvédelem és fenntartható fejlődés;
- F terület: jóléti szolgáltatások társadalmilag sérülékeny csoportoknak;
- G terület: társadalmilag sérülékeny csoportok megerősítése (fókusz: roma integráció).

A közepes projektekben végrehajtott fejlesztésnek hozzá kell járulnia a civil szektor szélesebb körének megerősítéséhez: azaz olyan projektek részesülhetnek támogatásban, amelyek eredményei és hatásai modellértékűek, más szervezetek számára is hasznosíthatóak, előrelépést hoznak a civilek életében. A tapasztalatok átadása érdekében a pályázónak aktív kommunikációs és civil fejlesztő tevékenységet kell folytatnia. 

A kisprojektek célja a saját szűkebb (földrajzi, szakmai stb.) közösségük fejlesztése, aktivizálása a szervezet működésének területén/témájában: a pályázó szervezeteknek képessé kell válniuk arra, hogy helyi és általános közcélok érdekében saját erőforrásaikat jobban mozgósítsák a fent felsorolt területeken. 
A projektek legfeljebb 21 hónap hosszúak lehetnek, minimum időtartam nincs. 

Elnyerhető támogatás:

A projektek támogatására fordítható teljes keretösszeg ebben a pályázati felhívásban 4 890 000 euró.
 Közepes projekt: 20.000-70.000 euró
 Kis projekt: 1500-20 000 euró
A pályázatok mindkét kategóriában kétfordulósak: a rövid projektkoncepciók értékelése után továbbjutott pályázók kapnak lehetőséget a részletes pályázat kidolgozására. 

Pályázat benyújtása:
Az első fordulós pályázatokat 2014. január 13-tól február 27-én 18 óráig lehet benyújtani elektronikus úton.
A pályázatot az Ökotárs Alapítvány kezeli, egy négy szervezetből álló konzorcium vezetőjeként. Az egyes területekért a konzorcium egyes tagjai felelnek, az alábbiak szerint:
Környezet és fenntartható fejlődés: 
Ökotárs Alapítvány
Tel.: (1) 411-3500
e-mail: okotars@norvegcivilalap.hu

Demokrácia és emberi jogok; 
női jogok és esélyegyenlőség: 
Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DEMNET)
Tel.: (1) 411-0410
e-mail: demnet@norvegcivilalap.hu

Jóléti szolgáltatások társadalmilag sérülékeny csoportoknak;
társadalmilag sérülékeny csoportok megerősítése (fókusz: roma integráció):
Autonómia Alapítvány
Tel.: (1) 237 6021
e-mail: autonomia@norvegcivilalap.hu

Ifjúság- és gyermekügyek;
közösség- és szervezetfejlesztés:
Kárpátok Alapítvány - Magyarország
Tel.:(36) 516-750 
e-mail: karpatok@norvegcivilalap.hu

További felvilágosításért minden témakörben az adott terület gazdájához kell fordulni. Telefonos konzultációra munkaidőben (minden hétköznap 9-től 5-ig) van lehetőség; a beadási határidő előtti hétvégén munkatársaink ügyeletet tartanak.

A pályázati időszakban a lebonyolító szervezet tájékoztató napokat tart minden megye székhelyen. Ezek időpontjait itt találod>>>


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése