2014. január 6., hétfő

Erzsébet-táborok 2014

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány idén összesen 62 pályázatot hirdetett meg, amelyekre január 2-ától lehet jelentkezni. Az Alapítvány a 2014-ben harmadik évébe lépő Programra az Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó pénzügyi eredményből 3,5 milliárd forintot biztosít. 

A 2014-es év újdonságokkal szolgál mindenki számára. Szociális üdülési pályázatok nagycsaládosok, nyugdíjasok és fogyatékossággal élők, tematikus és általános Erzsébet-táborok gyerekek részére, újdonságként pedig nyugdíjasok számára meghirdetett fürdőbelépésre jogosító kiírás: ezek közül válogathat, aki az Erzsébet-program idei pályázataira szeretne jelentkezni. 

A Program idei kiírásai az első évhez képest több mint kétszeres bővülést jelentenek: a népszerű és a gyerekek által nagyon várt Erzsébet-tábor általános táborainak száma hárommal bővült, de a tavalyi táborok, mint a Hurrá, együtt nyaralunk, az Igazolt hiányzás, a Mesés nyár vár ránk!, és a CserKészen az életre idén is tarkítják a kínálatot, csakúgy, mint a Tavaszi és Őszi kirándulások is. 

Az új tematikus táborok közül a következőkből válogathatnak a fiatalok: diákönkormányzati vezetők tábora, Design tábor, Honvédelmi tábor, Író-olvasó tábor, Népi mesterségek tábora, Népzene tábor, PontyVelem horgásztábor, Röplabdatábor, MSMME – Ipar- és képzőművészeti tábor, Tánc, dráma és filmes tábor, atlétika-, görkorcsolya-, torna-, úszó-, vízilabda-, szörftábor, T.E.S.I. tábor, Túlélőtábor, Vizek és vízpartok élővilága tábor és Zenei tábor. A Napközi Erzsébet-tábort pedig másodszor hirdették meg a Magyarország LHH-s kistérségei köréből választott 6 kistérség számára. 


Kirándulások>>>

Sport táborok>>>

Művészeti és alkotó táborok >>>

Tematikus táborok>>>

Gyermekintézmények, nevelőszülők és családok számára szervezett táborok>>>



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése