2013. november 18., hétfő

Sozial Marie 2014

A SozialMarie immár tizedik alkalommal díjazza a szociális innovációt. Célja, hogy közkinccsé tegyen innovatív szociális ötleteket és megvalósult projekteket, és elősegítse az újító kezdeményezések közötti kapcsolatok építését. A kitüntetett projektek az új ötletek átvételére vagy folytatására inspirálhatnak másokat.
A SozialMarie díjra esélyes legfeljebb 35 jelölt listáját 2014 február elején hozzák nyilvánosságra awww.sozialmarie.org oldalon. A 15 tényleges díjazott nevét szokás szerint csak a május 1-i díjátadón hirdetik ki.

Jelentkezési feltételek, határidő, zsűrizés
A pályázatra jelentkezni 2013. november 11-étől lehetséges, a beadási határidő 2014. január 21-e, kedd éjfél.

A pályázaton indulhatnak
Mindazok a projektgazdák, akik jövőbe mutatóan foglalkoznak aktuális szociális problémákkal, projektjük kiállta már a gyakorlat próbáját, és van jövője is. Olyan projekttel érdemes tehát pályázni, amely apályázat benyújtásakor már értékelhető mértékben megvalósult, és a későbbiekben folytatódni fog.
Pályázni lehet:
  • magánszférából,
  • a civil szektorból (civil társadalmi kezdeményezések, NGO-k, nonprofit szervezetek, egyesületek) és
  • a közigazgatásból
származó projektekkel.
Jelentkezni Ausztria, Magyarország és Csehország területén működő projektekkel lehet. A Szlovákiában, Lengyelországban, Horvátországban, Szlovéniában és Németországban megvalósult projektek közül csak a Bécstől 300 kilométer sugarú körön belül működőek pályázhatnak.
A pályázatok díjazásaAz innovációs erejükkel kiemelkedő projektek évente kapnak esélyt a 15 díj egyikének elnyerésére. Az első díj 15.000 euro, a második 10.000 euro, a harmadik 5.000 euro értékű, a további 12 díj egyenként 1000 eurót ér.
SozialMarie közönségdíjA közönségdíjat 2014-ben is mindhárom, a SozialMarie hatósugarába tartozó országban – Ausztriában, Magyarországon és Csehországban – meghirdetik. Szavazni 2014. január 27-e és február 17-e közöttlehet a SozialMarie honlapján. Mindhárom nyertes projektet a munkájukat dokumentáló videóval ajándékozzák meg.
Jelentkezés módjaA pályázati adatlapot a SozialMarie honlapján, online lehet kitölteni. A magyar pályázók magyarul, a cseh pályázók csehül adják be a pályázatot, mellékelve a pályázat német vagy angol nyelvű fordítását is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése