2013. augusztus 31., szombat

Pályázat szociális szolgáltatások nyújtásának támogatására a Svájci Magyar Civil Alap 2013 keretében


Az Ökotárs Alapítvány az Autonómia Alapítvánnyal, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvánnyal (DemNet) és a Kárpátok Alapítvány-Magyarországgal együttműködve pályázatot szociális szolgáltatások nyújtásának támogatására a Svájci Magyar Civil Alap 2013 keretében.

Benyújtási határidő: 2013. október 28-ig este 6 óra.
A pályázat célja: Szociális szolgáltatások nyújtásának támogatása:
  • a szociális szolgáltatások és az egészségügy terén, valamint a szociális védőháló egyéb alrendszereiben tevékenykedő állami szereplők és a szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek által le nem fedett, (hiány)területek azonosítása, hatékony és eredményes programok kidolgozása a problémák megoldására, állami és nem állami szereplők együttműködésének javítása szociális területen;
  • szociális szolgáltatásokra vonatkozó új vagy már létező standardok, előírások tovább fejlesztése az érdekeltek széles körének bevonásával, a kormányzati, önkormányzati szervek és civil szervezetek közötti együttműködés kialakításával, illetve – az adott helyzethez és a lehetőségekhez mérten – helyi jogalkotási kezdeményezések révén;
  • kapacitásbővítés annak érdekében, hogy a civil szervezetek jó minőségű szolgáltatásokat tudjanak nyújtani (beleértve például egyes tevékenységek engedélyeztetését) és az intézményrendszer egyenrangú partnereként tudjanak tevékenykedni, beleértve a külső (humán és pénzügyi) erőforrások bevonását, az átláthatóság és elszámoltathatóság követelményeivel kapcsolatos ismereteket, különös tekintettel a helyi környezetben végzett szociális szolgáltatásokra;

Pályázók köre
Szociális területen Észak-Magyarország és Észak-Alföld régiókban (Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar vagy Jász-Nagykun-Szolnok megyébentevékenykedő civil szervezetek, szövetségek, alapítványok, szociális szövetkezetek.

A pályázó szervezetek lehetnek:
§  az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. tv. alapján létrehozott azon civil szervezetek, szövetségek (kivéve a pártokat, kamarákat, köztestületeket, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezeteket, a biztosító egyesületeket, valamint az egyházakat), amelyek megfelelnek az alábbiakban felsoroltaknak:
·         bírósági végzésük és alapító okiratuk szerint a pályázat beadása előtt legalább két (2) éve bejegyzésre kerültek;
·         székhelyük Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar vagy Jász-Nagykun-Szolnok megyében van;
·         nincs köztartozásuk;
·         függetlenek a közigazgatási szervektől és intézményektől és a helyi önkormányzatoktól (egyesületek, szövetségek esetében a tagok és a képviselők között nem lehetnek többségben az előbb felsoroltak). 
§   a Polgári Törvénykönyv alapján létrehozott alapítványok (ide nem értve a közalapítványt), amelyek megfelelnek az alábbiakban felsoroltaknak:
·          bírósági végzésük és alapító okiratuk szerint a pályázat beadása előtt legalább két (2) éve bejegyzésre kerültek;
·        székhelyük Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar vagy Jász-Nagykun-Szolnok megyében van;
·         nincs köztartozásuk;
·    függetlenek a közigazgatási szervektől és intézményektől és a helyi önkormányzatoktól (alapítványok esetében az alapítók között nem lehetnek többségben az előbb felsoroltak).
§   A 2006. X. tv alapján létrehozott szociális szövetkezetek, melyek
·         bírósági végzésük és alapító okiratuk szerint a pályázat beadása előtt legalább két (2) éve bejegyzésre kerültek;
·        székhelyük Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar vagy Jász-Nagykun-Szolnok megyében van;
·         nincs köztartozásuk.

Különösen várjuk a kis- és hátrányos térségekben dolgozó kis szervezetek pályázatait és külön biztatjuk ezeket a szervezeteket, hogy a pályázati koncepciójukkal keressék meg a lebonyolító alapítványokat, éljenek az információs napok és konzultációs alkalmak lehetőségeivel!


Egy szervezet egy pályázatot nyújthat be (a szociális és környezeti témakörökre együttesen). A Civil Alap 2012-es első kiírásán nyertes szervezetek csak abban az esetben adhatnak be újabb pályázatot, ha korábbi pályázatuk elszámolása rendben lezárult. 
A pályázók a megpályázott projektet önállóan, partnerszervezettel vagy más együttműködőkkel közösen is végrehajthatják.

Partnerszervezetek lehetnek:

  • a pályázatot akár önállóan is benyújtani jogosult, Észak-Magyarország és Észak-Alföld régiókban bejegyzett civil szervezetek;
  • a máshol bejegyzett magyarországi ernyőszervezetek és szövetségek, amelyek tagszervezettel rendelkeznek a fenti két régióban;
  • Svájcban működő civil szervezetek (a nyilvántartásba vétel helye szerinti ország irányadó joga szerint alapított/létrehozott civil szervezetek), azaz egyesületek, társadalmi szervezetek, szövetségek, valamint magánalapítványok.
További (a támogatásból nem részesülő) együttműködők lehetnek magyarországi állami, önkormányzati szervek és intézmények valamint társulásaik és a célrégiókkal határos országokban (Szlovákia, Ukrajna, Románia)működő, bejegyzett civil szervezetek.

A pályázat részletei

A szétosztható forrás nagysága: 882 235 CHF, azaz 212 424 552 Ft.Két kategóriában lehet pályázatot benyújtani:

  • 2000 és 9999 CHF, azaz 481 560 – 2 407 560 Ft nagyságú kisprojektek;
  • 10 000 és 49 999 CHF, azaz 2 407 800 – 12 038 760 Ft nagyságú középprojektek;
pályázó szervezetnek a teljes költségvetés legalább 10%-át kell önrészként biztosítania, mely nem származhat természetbeni hozzájárulásból, kizárólag a pénzeszközökből (készpénz, számlapénz). A pályázó szervezetnek a teljes költségvetés legalább 10%-át kell önrészként biztosítania, mely nem származhat természetbeni hozzájárulásból, kizárólag a pénzeszközökből (készpénz, számlapénz). Az önrész nem származhat más, a Magyar Állam központi költségvetése által finanszírozott alrendszerből (ideértve a Nemzeti Együttműködési Alapot és a Strukturális Alapokat), kivéve a kifejezetten önerő támogatására szolgáló forrásokat (pl. Nemzeti Együttműködési Alap önerő alapja).
projektek legfeljebb 12 hónapig tarthatnak (minimum projekthosszúság nincs meghatározva) és legkésőbb 2015. február 28-ig be kell, hogy fejeződjenek.

A pályázat benyújtása
Pályázni a www.svajcivil.hu oldal űrlapkitöltő programján keresztül lehet.

További információ
A pályázatírási időszakban a programkezelő alapítványok munkatársai mind a 6 megyében információs napokat és egynapos projekttervező és fejlesztő képzéseket tartanak, a pályázatok minél magasabb színvonalú kidolgozásának elősegítése érdekében.A programkezelő alapítványok képviselői helyi civil szervezetek, központok, közösségek meghívására előzetes egyeztetés alapján további konzultációs alkalmakat tartanak bármelyik érintett megye településein, amennyiben a helyi szervező biztosítani tudja az esemény lebonyolítását és legalább 10 (5 szervezet)- a program iránt kifejezetten érdeklődő – fő részvételét.
Kérdéseket feltenni a következő elérhetőségeken lehet
  1. A pályázatok megírásával, benyújtásával kapcsolatban: Kárpátok Alapítvány-Magyarország, Elérhetőségek: tel:(36)516-750, email: helyiiroda@svajcivil.hu
  2. A beszámolókkal, pénzügyekkel kapcsolatban: Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet), Elérhetőségek: tel: (1)411-0410, email: penzugy@svajcivil.hu
  3. Szakmai ügyekben: Autonómia Alapítvány, Elérhetőségek: tel: (1)237-6023, email: szocialis@svajcivil.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése